Mohosvár

Nagy-Mohos-tótól DNy-ra 200 m-re, a Kis-Mohos-tó fölött, 340 m tengerszint feletti magasságban emelkedik a Mohosvár hegye, amelyre feltehetően a 13. században épült a Mohosvár. Ma már csak néhány kőkupac utal az árkon és a sáncon belül az egykori kővárra.

A hegy, amelyen a vár található, önálló kis kúpot képez, alakja hosszúkás, ovális. A vártető kiterjedését perem jelzi, belső területe a 2000-ben megkezdett ásatásokat megelőzően erősen bolygatott volt, mély gödrök és magas földhalmok tették felismerhetetlenné az egykori felszínét. A várhegyet átlagosan 6 méterrel alacsonyabb szinten egy 10–15 m széles, mély árok veszi körbe, melynek külső oldalán sánc húzódik. A sánc a DK-i oldalon már csak terasz formájában követhető. A vár déli oldalán hiányzik az árok és a sánc. Ezt az oldalt, a Kis-mMohos-tó irányába meredek hegyoldal határolja, ahova a sánc mindkét vége röviden lekanyarodik. Mivel ez a nyitott rész a legmeredekebb oldalon van, ez nem bejárat lehetett, hanem feltehetően az árokban felgyülemlő csapadék levezetését szolgálhatta. A vár sánccal és árokkal körülvett belső területének átmérője 60 x 35 m, területe 0,09 ha. Az ÉNy-i oldalon a sáncon kívül 18–20 m széles, 120 m hosszú egyenes terasz húzódik, külső szélét határozott perem jelzi, alatta a meredek hegyoldal folytatódik. E terasz mindkét vége nyitott, bár mindkettőnél meredekebbé válik a hegyoldal és ez bizonyos behatárolást jelent. A terasz mindenképpen a vár külső része volt. A régészeti kutatások előtt a vár belső bolygatott területén a mészhabarcsdarabok falazott kőépületre utaltak, de összefüggő falmaradvány már nem volt látható a vár területén. A várra utaló helynév Vár-hegy alakban egy 1852. évi és egy 1858. évi kéziratos térképen szerepel először. Az 1903. évi Gömör megyei monográfia említését követően csak jóval később, Ila Bálint teszi közzé a vár létét igazoló okleveles adatokat. Ezekből azt a következtetést vonja le, hogy a várat a terület birtokosai, a Gut-Keled nemzetség tagjai, közvetlenül a tatárjárás után építhették. Ferenczi Imre – Pesty Frigyes helynévgyűjtése alapján – mint Vártető domb nevű helyet említi és ismerteti a sáncához fűződő, huszita emléket őrző helyi szájhagyományt.

Első részletes leírása, a korábbi irodalom részbeni ismertetésével, Dobosy Lászlótól származik, aki a helyszínen készített vázlatos rajzát is közölte. Dobosy a vár belső területét az 1966. évi terepbejárása alkalmával már erősen bolygatottnak találta, de a K-i részen még egy boltíves helyiség fal-maradványait írja le. 1976. évi terepbejárása eredményeként Sándorfi György – topográfiai alapon – a vár tatárjárás előtti keletkezését valószínűsítette. 1999-ben Nováki Gyula és Sárközy Sebestyén foglalta össze a várra vonatkozó adatokat, egyidejűleg Nováki Gyula 1992 évi felmérését is közzétették. A vár területén a 2000-től kisebb megszakításokkal 2006-ig ásatásokra került sor Pusztai Tamás vezetésével, aki számos jelentésben, 2007-ben pedig összefoglaló jelleggel adta közre a kutatás eredményeit. A régészeti kutatás a várbelsőre, a sánc átvágására, a külső teraszra és a várhegy ÉK-i lábánál megtalált mészégetőre terjedt ki. Az árokkal körülhatárolt dombtetőt szabálytalan, lekerekített sarkú téglalap alakú, 1,5 – 1,6 m széles kőfal kerítette, ami egy 20×15 m belső területet övezett. A fallal körülvett terület közepén egy kerek alaprajzú 3 m falvastagságú, 9 m átmérőjű torony mintegy 2 m magasságig megmaradt falai kerültek elő. A várbelsőben három faszerkezetű épület nyoma, valamint ciszterna is előkerült. A 2006. évi ásatás idején a vár övezőfalának Ny-i külső oldalához kapcsolódva és azzal egy falszövetet alkotva egy négyzetes alaprajzú másik (külső) torony 7,4×7,8 m méretű falmaradványait is megtalálták. Ennek falvastagsága 1,7 m, belső tere 3,8×4,5 m méretű. A Ny-i torony földszintjén a külső falban bejáratnak nyoma nem volt. A torony Ny-i fala alatt egy átlósan fekvő és mindkét végén túlnyúló gerenda fészkét találták meg, amit ásatója a torony emeleti szintjéhez vezető kapuépítmény részeként értelmezett. A Ny-i torony kaputoronykénti feltételezését az támasztja alá, hogy itt a várhegy Ny-i peremén egy kb. 8 m hosszú palánkfal maradványai is előkerültek, valamint a kőfal és a palánkfal közötti árokban faszerkezet és gerendák elszenesedett maradványai voltak. A sáncátvágásból a sánc 13. századi létesítésére, majd annak egy 13–14. század fordulójára datált magasítására lehetett következtetni. A külső platón pedig további épületek (talán istállók) maradványait találták meg. A vár építését a 13. sz.-ra, közvetlenül 1242 utánra, pusztulását pedig a 14. század elejére lehet valószínűsíteni a leletek alapján. Fennáll a lehetősége egy rövid idejű 15. századi használatának is.

Bár Kelemér első okleveles említése csak 1332-ből ismert, a terület már 1232-ben a Gut-Keled nemzetség dorogi, majd ennek kihalása után a dobi ágának birtoka. A vár az 1338. évi birtokosztozáskor még nem szerepel, első említése 1343-1344-ből származik, amikor már csak a helyét említik. 1397-ben Zsigmond király Dobi Mihály fiának,Péternek új adományként adta többek között Kelemér falut a romos Mohos várral. Egy 1400-ból és egy 1430-ból származó oklevélben szintén csak a vár helyét említik. Lehetséges azonban, hogy számolni kell a 15. sz. közepén a vár újbóli felhasználásával is. A szuhafői református egyház újkori, de minden bizonnyal eredeti középkori oklevelek alapján készített jegyzőkönyve szerint 1449–1450-ben Panith-i Wza Bereck (Uza Brictius) gömöri alispán pert folytatott le a kazai Kakas család és a Putnoki család között keletkezett hatalmaskodási ügyben, mely szerint a Kakas család tagjai a csehekkel (huszitákkal) együttműködve a keleméri erdőben felépített Mohosvárból háborgatták a vidéket.

A vár feltehetően a 14. sz. elején, (1338 előtt), a Károly Róbert (1308–1342) hatalomra jutásához kapcsolódó harcok során pusztult el, valószínűleg leégett. A huszitákkal kapcsolatos említése alapján Faggyas István feltételezi, hogy a vár Rozgonyi Sebestyén 1458–1459. évi Sajó-völgyi hadjárata alkalmával pusztult el véglegesen. A vár köveit a 19. század negyvenes éveiben Pogány Fridrik keleméri birtokos építette be kúriájának falaiba. A későbbi birtokos Diószeghy Dezső pedig a 19–20. század fordulójának táján szállíttatta el a várrom még megmaradt köveit kastély és istálló építéséhez. (forrás: Nováki; Sárközy; Feld.: BAZ megye várai az őskortól a Kuruc korig, 2009.)