Kelemér történelme

Kelemér község Borsod-Abaúj-Zemplén megye északnyugati részén a magyar-szlovák államhatár mentén fekvő, - a történelmi Gömör vármegye területén - Putnok térségében elhelyezkedő település. A Sajó völgyétől északra Serényfalván át Aggtelekre vezető közút halad át területén. Miskolctól való távolsága 51 km, Putnoktól 9 km, Ózdtól 25 km. A település három irányból közelíthető meg: Putnok, Serényfalva és Zádorfalva. A településen átvezető út fontos turisztikai út Aggtelek felé. Az 567 fő lakost számláló kis község közúton Putnok felől két útvonalon is megközelíthető. Ajánlott útvonal Putnok-Forrásvölgyön keresztül a tölgy, cser, fenyőfával borított dombos táj, mely fák lombjai az út két oldalán összeérnek nyáron, mintegy zöld koszorút alkotva. Kelemér területe a tengerszint felett 185 méterre fekszik. A legmagasabb pontja a 380 méter tengerszint feletti magasságú Piroska-hegy, mely erdővel borított terület. Az erdő nagy része magán és állami tulajdonban van. A legelő, rét és zárt kert 300 hektár terület, önkormányzati tulajdon.

Kelemér a történelmi Gömör vármegye egyik legkorábbi kis települése. A XII. század első feléből való helységei közé kell sorolni. A település neve feltehetően személynévből alakult ki, írták még Kelemyr, Kellemer és Kalemer formában is. A Sajó mellékét még a X. század közepén érkezett Hanva nemzettség szállta meg, a keleméri völgyet terjeszkedésük során a XI. században vették birtokba. Oklevelekben 1232-ben és 1251-ben tűnik fel először neve, ekkor már a Gudkeled nemzettség birtokolta, akik a tatárjárás után várat építettek. A vár Mátyás király uralkodása alatt még menedéket adott a huszitáknak. Rommá válásának pontos idejét nem ismerjük, a török idők alatt pusztulhatott el. Időközben királyi területté vált, és mint királyi adomány kerülhetett a nemzetség kezére. Római katolikus egyházát a pápai tizedszedők is feljegyezték 1332-ben. Mindezek azt mutatják, hogy igen korán alakult település. 1424-ben a Doby család tulajdona, de a Monokiak is jogot tartottak a birtokra. 1567-ben a török felégette a települést. A XVI. század végéig többször üres maradt a település, lakói elmenekültek. 1629-ben még katolikus plébániája volt, de az ellenreformáció során lakossága református hitre tért át, s a templom is birtokukba került. 1720-ban csak két jobbágya volt a falunak, azonban a század végére megnőtt a számuk, közben kétszer is kicserélődött lakossága. Később birtokosai a Putnokyak, Hámosok, Diószegiek, Vadnayak lettek. A XIX. században Diószegi Zsigmond, Diószegi Dezső és László, valamint Putnoky Mór voltak a földesurai, akik itt laktak és úri lakot is építettek. 1879-ben nagy árvíz pusztította a falut, ekkor egy vízimalma is volt. Iskolája 1766-tól működött.

Az első népszámlálás 1784-ben 50 lakóházban 63 családot írt össze, melyben 342 fő lakott. Kelemér lakóinak száma 1851-ben 606, melyből 506 református és 100 római katolikus volt. 1900-ban lakóinak száma 601 fő.

Kelemér népe a jobbágy felszabadítás koráig a földesurak hatalmának szorításában élt, egészen a második világháború befejezésének napjáig.

Kelemér lakosainak egy része földműveléssel foglalkozott, más része a sajóvölgyi bányákban és gyárakban vállalt munkát. A faluban települt kisüzemben, a Műszéntermelő Vállalat Villamoskefe Gyáregységében is dolgoztak helybeliek. 1962 előtt Putnok járáshoz, azt követően az Ózdi járáshoz tartozott. Kelemér Község önállóságát az 1990-es évek elején nyerte vissza.