Imola történelme
A régi magyar népies imola szó jelentése hínár, mocsár, így a falu neve mocsaras területet jelent.
Imola törpefalu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Putnoki járásban. Miskolctól közúton kb. 45 kilométerrel északnyugatra található. Az Aggteleki Nemzeti Parkkal határos.
A település a 13. század vége, 14. század eleje körül alakult ki, nevével először egy 1344-ben kelt dokumentumban találkozhatunk. A régészek erről a faluról nevezték el „imolai típusúnak” a korai Árpád-kor uralkodó bucakemence-fajtáját. Ennek alakja a fajszi típusú bucakemencéére hasonlít, de az imolai kohók melle nyitott, hatásfoka rosszabb volt, a salak nem folyt ki a kemencékből.
Imola 1295 és 1344 között a Szuhai-család megvásárolta e területet. A települést is a Szuhaiak alapították. Az egyetlen 1551-es dézsmajegyzék névsora bizonyítja, hogy ekkor a népessége teljesen magyar volt. Mivel a Szuha-völgyi területektől kissé távol esett, ezért a család kiengedte a kezéből. A földek nagy részét házasság, vagy egyéb úton nemesi családok szerezték meg, majd kúriákat építettek. Az úrbéres Imola lassan nemesi faluvá lett.
A török pusztítás hatására századokig tartó visszaesés következett be a településen. 1427-ben még 18 jobbágyportája volt, 1548-ban már csak 2 zsellért és 2 megégett portát jegyeztek fel. 1566-ban a törökök felégették a falut, 1570-ben lakott portája nem volt, teljesen elnéptelenedett a falu.
A török-vész elmúltával jelentek meg a faluban a mai családok ősei. A nemesi telkeken lévő kuriális és armalista nemesek 1668-ban: Bodó, Lenkey, Molnár, Osvárt és Ragályi családok. Az 1700-as években bővült a Bodnár, Deák, Huszár és Ujj családokkal. A nemesi telkeken élő parasztságnak a birtokosok tetszésük szerint osztottak vetőföldet. 1741-ben a legtisztább nemesi falvak közé sorolták Imolát is, ahol 7 kúriás nemes mellett 6 armalista nemes lakott. 1784-ben 64 házban 75 család lakott, 366 fővel. 1890-ben a 72 lakóházban 371 lakos élt. Ezek közül 308 református és 45 katolikus vallású volt.
Az I. világháborúban 12 imolai vesztette életét. A két háború között a faluban is éreztette hatását a gazdasági világválság, megindult az elvándorlás az ország és a világ minden részébe. A II. világháború igazi harci eseményeket is hozott a településre. Elbeszélések szerint a Kossuth utca 59. számú házban három szovjet felderítő katona tartózkodott. Ezt követően pedig több szovjet alakulat volt a faluban elszállásolva, akik a maguk szükségleteit a falu készletéből elégítették ki. Az 1939 és 1945 között elesett katonák nevei csak a rendszerváltás után kerülhettek fel a falu főterén álló emlékműre, amin az I. világháború áldozataira is emlékezünk.
1956-ban Imolán az akkori fiatalok az események hallatán a falu főterére vonultak és ott elszavalták a Nemzeti dalt. Ezt követően a megtorlástól tartva és talán kalandvágyból is, hárman emigráltak az országból.
A 20. század elejéig egy cserép- és téglagyár is működött a falutól nem messze, a patak felső folyásánál, ahol jó minőségű agyagot találtak. Az ott készült, időtálló, jellegzetes „hódfarkú” tetőcserepek máig több ház tetején láthatóak.
Az első világháború után, majd a ’30-as években, a gazdasági világválság idején sokan elvándoroltak.
A második világháború is több csapást mért a településre, ahol szovjet katonákat szállásoltak el. Később a lakosság az egyre fokozódó városiasodás következtében tovább csökkent, Imolának ma alig 100 lakosa van.