Vissza az útvonalra

Gömörszőlős történelme

Gömörszőlős Borsod-Abaúj-Zemplén megye északnyugati részén, a magyar-szlovák határ mentén fekszik idillikus természeti környezetben. A fő közlekedési útvonalaktól távol esik, a Putnok-Aggtelek útvonalon haladva Kelemérből 2 km-es bekötőúttal érhető el. Az első okleveles említése 1232-ből való. A település régi neve Poszoba volt, 1904-től a hajdani szőlőkultúra emlékeként lett Gömörszőlős, s így egyben az egyetlen községünk, amely őrzi a történelmi Gömör megye nevét. A lakosság hosszú ideig szinte teljes egészében mezőgazdaságból és állattartásból élt, önellátó gazdálkodást folytatott. A környék ipari városainak fejlesztése nyomán a fiatal munkaképes lakosság nagy része elköltözött a településről, ennek következtében a lélekszáma mára 100 fő alá csökkent. A mezőgazdaság és az állattartás már csak néhány családnál jelent kiegészítő jövedelemforrást. A hagyományos életforma megszűnőben van, de számos régi lakóháza, gazdasági épülete fennmaradt, amelyek ma is meghatározói a településképnek. Itt minden arányos, emberléptékű. Itt csend van, jóleső csend.

31Istenhozta.JPG

A falu kis lélekszáma ellenére a térség kulturális életében régóta fontos szerepet tölt be. Az itt élők ragaszkodnak lakóhelyükhöz, múltjukhoz. Több mint 50 éve működik itt a Tompa Mihály nevét viselő hagyományápoló kulturális egyesület, amelynek tagjai a faluban több néprajzi és képzőművészeti gyűjteményt létesítettetek és működtetnek.

A községben 1993 óta dolgozik a miskolci székhelyű Ökológiai Intézet helyi csoportja, akik elindítottak egy falufejlesztési programot „Gömörszőlős – egy fenntartható falu” címmel. Az intézet munkatársai a faluprogram kapcsán számos régi épületet újítottak föl, ösztönzik a hagyományos életforma követését, a népi kismesterségek és népi hagyományok fenntartását, gyapjúkártoló műhelyt létesítettek, segítik a turizmus szervezését.

Az újonnan épült oktatási központjukban csoportokat fogadnak, szemléletformáló és szabadidős programokat szerveznek a fenntartható életmód és ökologikus gondolkodás szellemében. A falut az itt folyó tevékenység kapcsán ökofaluként tartják számon.

A településen halad keresztül Aggtelek irányába az országos „Kéktúra" útvonala.

A faluban a turisták jó néhány megtekintésre méltó helyet találnak. Érdemes megnézni az 1824-ben épült kazettás famennyezetű református templomot, amelyben egy állandó fotókiállítás is található a megye más templomainak festett kazettás mennyezeteiről.

A néprajzi gyűjtemények tárgyai a környék népéletét mutatják be, a hozzá tartozó szabadtéri gyűjtemény pedig a népi gazdálkodás és erdei munka tárgyi anyagát tárja a látogatók elé. Kisgalériájában a Gömörhöz kötődő képzőművészek munkái, valamint a falu és a népélet ihlette alkotások láthatók. Nyaranta képzőművészeti alkotótábornak ad otthont a falu. Az alkotótáborok művészeti vezetője Máger Ágnes miskolci festőművész.

IMG_6703.JPG

Infrastruktúrája kiépített. A turisták szállást találhatnak az Ökológiai Intézet vendégházaiban, valamint a „kakasvári” falusi turizmus keretén belül működő magánportákon.